Magyar művelődési helyek, intézmények

Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) otthona Szabadkán, a felújított Donát Mór-házban van. A Szekeres László Alapítvány (SZLA) részeként, de önálló szervezeti egységként működő VM4K küldetése a közösség erősítése.

Képzései által a magyarul megszerezhető tudás háza, s ezen tudás magába foglalja úgy a felsőoktatási alap-, a tovább- és mesterképzések ismeretanyagát, mint az akkreditált képzések, szemináriumok és különféle tanfolyamok nyújtotta használható elméleti és gyakorlati kompetencia elsajátítását. Kutatásain keresztül feltérképezi a vajdasági magyar közösség igényeit, elképzeléseit, problémáit. Kulturális rendezvényeinek fókuszában a művészetek nyújtotta közös metszet, a közösségi- és közéletet meghatározó jelenségek állnak, szakértői a kulturális szolgáltatások és intézményhálózat kölcsönhatásait és lehetőségeit térképezik fel.

A vajdasági magyar közösséget érintő minden területet lefedő kutatásaival, elemzéseivel, külső szakértőinek tanulmányaival, cikkeivel és elemzéseivel van jelen és segíti úgy a területek, mint a különböző szervezetek és azok meghatározó szereplőinek munkáját, stratégiai céljaik, fejlesztési politikájuk megtervezését.

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ feladatának tekinti továbbá, hogy a vajdasági magyar szakmai közélet aktív alakítója legyen, a szélesebb nyilvánosság elérésével. Konferenciákat, szakmai kerekasztalokat, vitafórumokat, műhelybeszélgetéseket és háttérbeszélgetéseket szervez.

Gondolkodásának és tevékenységének középpontjában a közösségre vágyó egyén áll: programjai, előadói, fellépői által maguk a gyerekek, fiatalok, felnőttek, érett korúak, szépkorúak hoznak létre értékalapú, nyitott szellemiségű közösséget.

A közösségteremtő szemlélet része a klubélet: a Köz.Klub rendszeresen, minden csütörtökön tartja rendezvényeit, de alkalmakhoz kötődően is szervez megmozdulásokat, akciókat.

A VM4K munkatársainak és külső szakértőinek a képzés-, a kutatás-, a kultúra és a rendezvényszervezés területén korábban megszerzett szakmai tapasztalata és eredményei az intézmény működésének színvonalát megalapozva a különböző intézményekkel és szervezetekkel együttműködésben teljesedik ki.

A VM4K tevékenysége nem csupán a honlapon, hanem a közösségi média csatornáin is követhető.

KAPCSOLAT

Makszim Gorkij utca 6/A
24000 Szabadka 
Szerbia
Telefon: +381(0)24-672-110
Kultúra: +381(0)24-670-535
Képzés: +381(0)24-670-010
E-mail: office@vm4k.org.rs

Népkör Magyar Művelődési Központ

A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ a Délvidék legidősebb folyamatosan működő kulturális szervezete: 1871. október 15-én alakult szabadelvű olvasókörként, belügyminiszteri bejegyzése 1872. január 20-án történt meg. Alapszabályának legfontosabb eleme: „ A kör tagja lehet minden tiszta erkölcsű és fedhetetlen jellemű egyén vallás- nemzetiség- és rangkülönbség nélkül.” A mindenkori politikai helyzettől függően fennállása alatt sikerek és hullámvölgyek váltották egymást – nevezték már a délvidéki magyar kultúra világítótornyának, és megismerhette a betiltás keserű ízét is –, de minden hullámvölgyből sikerült kiemelkednie Az önkormányzat és anyaországi támogatók révén sikerült felújítani a Népkör épületét, amelyet 1995 decemberében Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke avatott, és dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök szentelt fel. A Népkörben jelenleg mintegy 500 aktív tag tevékenykedik a következő szakcsoportokban: népművészeti szakosztály (néptánc-, népzenei- és népdalcsoport), rajziskola, képzőművészeti csoport, kézimunka csoport, nemezelő szakkör, gyermek-, valamint felnőtt színjátszó csoport, illetve klasszikus táncklub. Az öntevékeny formák mellett a Népkör fesztiválok, előadások, hangversenyek, irodalmi és társas estek, vetélkedők, szemlék, találkozók, ismeretterjesztő előadások és más kulturális rendezvények szervezését is végzi, és vállalja ilyen jellegű szolgáltatások nyújtását társadalmi, gazdasági és más szervezeteknek.

Cím Kossuth Lajos tér 4.

Nyitva tartás:

csütörtök: 9:00–12:00

péntek: 9:00–12:00

szombat: Zárva

vasárnap: Zárva

Telefonszám: 024 557033

Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér

A Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér Fő működési területei közé tartoznak az ifjúsági szakmával összefüggő tevékenységek .Fiatalokkal kapcsolatos feladatok, programok megszervezése.

+381 69 1141993
Korvin Mátyás utca 9.

Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület

József Attila utca 32., +381 24 520 890

Életjel Könyvkiadó 

+381-69-720-660

E-mail: eletjelkonyvek@gmail.com

Magyar Médiaház, Corvin Mátyás u. 9.

Életjel-Csáth Géza Művészetbaráti Kör

Vezetője: Horváth Emma

A Magyar Szó szabadkai szerkesztősége

(024) 555-530, fax: (024) 553-851;

Magyar Médiaház, Corvin Mátyás u. 9.

 

 

 

 

Színházak, koncerttermek

Kosztolányi Dezső Színház

Szembesít, meghökkent, felpörget, kíváncsivá és függővé tesz. Ez jellemzi a Kosztolányi Dezső Színházat 21 éve. Az idők során a város kísérletező, ún. művészi színházává vált, amelyet Urbán András rendező sajátos munkamódszerű és esztétikájú produkciói jellemeznek. A társulatnak öt állandó színésze van.  Az elmúlt években előadásaikkal részt vettek különböző európai, ázsiai, dél-amerikai színházi fesztiválokon. Folyamatosan jelen vannak a legfontosabb magyarországi és szerbiai fesztiválokon és a régió más színházi eseményein is.

Szabadka, Fasizmus áldozatainak tere 5.

Tel: 024/557-471

Igazgató: Urbán András

Weboldal: www.kosztolanyi.org

E-mail: info@kosztolanyi.org

jegy@kosztolanyi.org

Népszínház

Szabadka, Zentai út 71

Tel: 024/554-700

Igazgató: Miloš Stanković

Weboldal: www.suteatar.org

E-mail: npnkn@npnkn.org

Gyermekszínház

A színház évente hat bemutatót tart, kettőt szerb nyelven, kettőt magyar nyelven, egyet horvát nyelven és egy kétnyelvű újévi műsort. Az előadások száma évente 200 és 230 között mozog. Ezek többségét saját színpadukon játsszák, míg a hazai és külföldi vendégszereplések száma évente eléri az ötvenet.

A Gyermekszínház előadásai különböző korú gyermekekhez szólnak, az óvodástól a középiskolás korosztályig. Műsorkínálatuk igen széles - a meseírók műveitől Shakespeare-ig terjed. Az előadásokat egyaránt jellemzik a báb- és élő színpadi elemek, melyeket a Gyermekszínház azonos szinten művel. Hogy szemléltesse a műfaji változatosságot, 2002-ben első ízben egy gyermekoperát is bemutatott.

A Gyermekszínház társszervezője a nemzetközi gyermekszínház fesztiválnak, melyet minden év májusában rendeznek meg Szabadkán.

Szabadka, Raichle Ferenc park 12/a

Tel: 024/555-715

Igazgató: Árokszállási Sz. Márta

Weboldal: www.suteatarzadecu.rs

E-mail: decjepozoriste.su@mts.rs

Koncerttermek

Koncerteket a Szabadság téren, a Zsinagógában, a Szent György templomban, a Szabadkai Zeneiskolában, a Szabadkai Népszínházban, a Városháza dísztermében és a Szabadkai Sportcsarnokban rendeznek.

Múzeumok, kiállító terek

Szabadkai Városi Múzeum

A XIX. század utolsó évtizedeiben Szabadkát is elérte az a kultúrszomj, ami tulajdonképpen már néhány évtizede felütötte fejét a Monarchia, illetve annak keretében a történelmi Magyarország területén. Mi sem természetesebb, minthogy az oktatási intézményekben, azaz a gimnáziumokban indultak meg az első gyűjtési akciók, illetve alakultak ki a különféle gyűjtemények, közülük is elsősorban a numizmatikai, azaz pénz- és éremgyűjtemények. Szabadkán is ez történt: az 1874–75-ös tanévben Balás Imre, a Szabadkai Főgimnázium latin- és történelem szakos tanára, a helybéli lapokban „bármi ércből készült pénzek vagy érmék” gyűjtésére, pontosabban e tárgyak odaajándékozására szólította fel a polgárokat a gimnázium gyűjteménye számára. A numizmatikai gyűjtemény kialakításából egy másik lelkes tanár, Iványi István is kivette részét. Az ő nevéhez fűződik a további gyűjtemények kialakítása, közöttük a régiségek, azaz a „régi leletek” összegyűjtése is. 2008-ban, a valaha tekintélyes szabadkai Minerva nyomda épülete lett a Szabadkai Városi Múzeum új székhelye az alapító, Szabadka Község Képviselő-testületének döntése értelmében. Ez immár az intézmény harmadik otthona Raichle Ferenc építész családi palotája (1948 és 1968 között), majd pedig a Városháza után. Az épületet Dömötör Miksa (1868–1944) gyermekgyógyász építtette, aki 1894-ben Budapesten végezte el orvosi tanulmányait, és még abban az évben Szabadkán munkába is állt. 

Szabadka, Zsinagóga tér 3.

Tel: 024/555-128, 024/555-228

Igazgató: Hulló István

Weboldal: www.gradskimuzej.subotica.rs

E-mail: muzejsubotica@mts.rs

Igazgató: Hulló István

Dr. Vinko Perčić Képtár

A kiállítóterem-típusú, Dr. Vinko Perčić Galéria azzal a céllal alakult, hogy népszerűsítse a legkülönbözőbb művészeti irányzatokba sorolható alkotókat, s hogy, egyben, megőrizze azokat az ingó és ingatlan vagyontárgyakat, melyeket az 1989. november 29-i keltezésű Adományozási Szerződés értelmében, dr. Vinko Perčić ajándékozott Szabadka Községnek. Az épületre vonatkozó első adatok a 19. század végéről származnak, s akkor még az, az első tulajdonos, Geréb Mihály, ügyvéd, tulajdonában volt. A 67 művész 130 alkotásából álló hagyatéki állomány felöleli az 1914 előtt alkotó festőket és művészeket: Stipan Kopilovićot, Jelena Čovićot, Farkas Bélát, Angela Mačkovićot, Oláh Sándort, valamint az 1914-1945-ös időszakot olyan képviselőkkel, mint Balázs G. Árpád Hangya András, Szilágyi László, Lenkei Jenő, Hódi Géza, Nagy István. A gyűjteményben megtalálhatjuk még az 1930-as évek nagy neveit, a „Rajziskolásokat“: Winkler Imrét, Gustav Matkovićot, Almási Gábort, Ivan Tikvickit, Marko Vukovićot. Néhány műalkotás az adományozó és több ismert művész barátságára emlékeztet: Oskar Nemonnal Londonban, Nesto Orčić-tyal Zágrábban, Petar Lubardával és Zlatko Pricával.

Szabadka, Makszim Gorkij utca 22.

Tel: 024/530-910

Igazgató és kurátor: Spartak Dulić

Weboldal: www.galerijapercic.com

E-mail: percic@eunet.rs

Kortárs Galéria Szabadka

Meggyőződve a művészet transzformációs képességéről, a szabadkai Kortárs Galéria a közönségének a megismerés és a kritikus gondolkodás lehetőségét kínálja. Az 1903-ban Raichle Ferenc által építtetett palotát a második világháború után államosították. 1948-tól a Városi Múzeum kapott benne helyet, és a termeket az állandó tárlatok szükségleteihez alakították, 1969 óta pedig a Szabadkai Kortárs Galéria otthona. 1973. óta az épület védett kulturális örökség.

Szabadka, Raichle Ferenc park 5.

Tel: 024/553-725, 024/552-651, 024/533-850

Magbízott igazgató: Blaskó Árpád

Weboldal: www.sgsu.org.rs

E-mail: info.sgsu@gmail.com

Kulturális intézmények

Lifka Sándor Art Mozi

Szabadka első állandó jellegű mozijának – amelyet Lifka Sándor 1911-ben hozott létre – valamint a Subotica-film vállalat által több évtizeden át működtetett Lifka mozi hagyományának alapján, 2005 végén a városban egy új, a film és videó művészet iránt elkötelezett kulturális intézmény nyitotta meg kapuit, amely a Lifka Sándor Art Mozi nevet viseli. Az intézmény elnevezése elsősorban a művészfilmek illetve szerzői filmek iránti kötelezettségvállalásra utal, másrészt pedig a kinematográfiai közép-európai úttörője előtt tiszteleg.

Az Art Mozi 2005-ös fennállása óta, változatos, minőségi programjának és széles kínálatának köszönhetően, a szabadkai kulturális élet fontos csomópontjává vált. Olyan kiemelkedő rendezvények sora követi itt egymást, mint a Kortárs Magyar Filmnapok, az Új horvát filmek ciklusa, a Vajdasági Mozgókép Napja, Medusa filmnapok, valamint számos nemzetközi régészeti, néprajzi, környezetvédelmi és animációs filmfesztivál.

Fasizmus áldozatainak tere 5.

Tel: 024/531-991, 024/527-110

Igazgató: Gordana Guberinić

Weboldal: www.alifka.org

E-mail: lifka.cinema@gmail.com

Szabadkai Városi Könyvtár

Szabadka, Dušan cár utca 2.

Tel: 024/553-115

Igazgató: Dragan Rokvić

Weboldal: www.subiblioteka.rs

E-mail: subiblioteka@gmail.com

Szabadkai Történelmi Levéltár

Szabadka, Szabadság tér 1/III

Tel: 024/626-889, 024/626-865

Igazgató: Stevan Mačković

Weboldal: www.suarhiv.co.rs

E-mail: info@suarhiv.co.rs

Községközi Műemlékvédelmi Intézet

Szabadka, Szabadság tér 1/III

Tel: 024/556-901, 024/557-606

Igazgató: Leda Šiling

Weboldal: www.heritage-su.org.rs

E-mail: office@heritage-su.org.rs

Danilo Kiš Ifjúsági Kulturális Alapítvány

Szabadka, Raichle Ferenc park 12/a

Tel: 024/523-566

Vezető: Milanka Kostić

Weboldal: www.danilokis.rs

E-mail: office@danilokis.rs

Szabadegyetem

Szabadka, Jovan Nenad cár tér 15

Tel: 024/554-600

Igazgató: Ilija Tatić

Weboldal: www.openunsubotica.rs

E-mail: board@openunsubotica.rs

A város nagyrendezvényei

Inter-Etno Fesztivál

A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ, a százhalombattai Summerfest, valamint Szabadka Város Önkormányzata tizennyolcadik alkalommal szervezi meg az INTERETNO FESZTIVÁLT, 2019. augusztus 22. -26. között.
A fesztivál nem csak jó szórakozás, hanem rendkívüli alkalom arra, hogy lássuk, annak ellenére, hogy különbözünk, tudunk egymáshoz alkalmazkodni.

Az Interetno fesztivál Szabadka egyik legkiemelkedőbb kulturális eseménye. A világ minden tájáról érkeznek hozzánk az eredeti népzenét és néptáncot magas szinten bemutató csoportok. Emellett kimagasló szerbiai és magyarországi etno művészek és együttesek is fellépnek.

Az ETNOPOLIS-ban -Szabadka főterén- egész napos népművészeti kirakodóvásár várja a látogatókat, a legkisebbeknek játszóházi foglalkozásokkal kedveskedünk, a gasztro-faluban ételkülönlegességekkel szolgálunk. Esténként a Népkörben, a Fesztiválklubban fergeteges bulikat szervezünk a fesztivál résztvevőivel.

Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválja

Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál

Hagyományos aratóünnepség - a Dužijanca

Borfesztivál

Hagyományos ajvárkészítő verseny

FEMUS Fesztivál

A Népkör Magyar Művelődési Központ hagyományos évadzáró műsora

Palicsi Szüreti napok

Palicsi majális

Városnapi Rendezvények

Szent István-nap Palicson

Újévvárás a Szabadság téren