Szabadka városának egyik legpatinásabb épülete a Városháza. Az impozáns külső díszítőelemei mellett, a leginkább belső szépsége ragadja magával a látogatót. A Díszteremben található vitrázsai színpompás látványt nyújtanak az ide érkezőknek, ahol a magyar és osztrák történelem nagy alakjait csodálhatóak meg. Az üvegek Róth Miksa műhelyében készültek, több mesterember közreműködésével. Róth készítette el Ferenc József és Mária Terézia arcképét, míg Nagy Sándor rajzolta meg a magyar vonatkozású kristályablakokat. Itt látható Hunyadi János, Werbőczy István, II. Rákóczi Ferenc, Árpád vezér, Szent István, Szent László, Hunyadi Mátyás, Nagy Lajos, Könyves Kálmán, Széchenyi István, Deák Ferenc és Kossuth Lajos kristályalakja is.

Az I. világháború utáni impériumváltást követő évtizedekben veszélybe kerültek ezen alkotások is. Az új Szerb-Horvát-Szlovén Királyság nem tűrte új szerzeményein a magyar, illetve német jelenlétre utaló műkincseket, így ezeket leszedette, s a Városháza pincéjébe zárta őket. Az így megüresedett keretekre rendes üveget rakattak. Habár az új hatalom szerette volna saját hőseit feltüntetni a pompás építményen, erre anyagi okok miatt nem kerülhetett sor. A Délvidék visszatérése után az alkotások visszakerülhettek méltó helyükre, de a Jugoszláv restauráció ismét a pincébe száműzték őket. A kommunista érában megkezdődött a műkincsek hosszas és fáradalmas restaurálása, míg végül ismét visszakerülhettek helyükre, viszont a kristályüvegeket letakarva kellett tartani. Hosszú éveknek kellett ismét eltelnie, mire az új rezsim megszokta jelenlétüket. Ma már a „magyar üvegkirályok” ismét a város színfoltját képezik. A gyönyörű Díszterem nyújt otthont a város legnevesebb kulturális és vallási eseményeinek, valamint a városba érkező protokoll vendégeket mindig itt fogadják.

Képek:

  1. A városháza régen. Fotó: https://szabadkavaros.blog.hu/
  2. Ferencz József és Mária terézia. Fotó: Molnár Edvárd / MTI
  3. Széchenyi István, Deák Ferenc és Kossuth Lajos